A kreativitás

A kreativitás belülről jön!

Ráununk régi dolgainkra, változatosságra vágyunk. Szeretünk adni- kapni és körülvenni magunkat kedvenc színeinkkel, formáinkkal, tárgyainkkal. Azonban a mai nehéz idők, nem lendítik elő kívánalmaink könnyű elérését. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy gyakran cseréljék környezetüket, ruhatárukat és még sorolhatnám.

Egy kis kreativitással hihetetlen változásokat tudunk magunk körül létrehozni. Akár hulladékból is. Bár a kreativitást születésünktől, vagy gyermekkori megtapasztalásainkból hozzuk – és nem mindenkinek sajátja – de tanulható, elleshető. Csak bátran próbálkozzunk.

Induljunk ki abból, hogy mielőtt valamit kidobnánk, elgondolkodunk mire tudnánk hasznosítani. Ezzel nem az a célom, hogy lakásunkban feltornyosuljon a “szemét”, de amikor például egy gyermeken kétszer volt egy ruhadarab és máris kinőtte, nem feltétlenül ment tönkre. Ha nincs a környezetünkben valaki, akit megörvendeztethetnénk vele, akkor tegyük el. Lehet, hogy csak portörlő lesz, de lehet hogy egy foltokból összeállított díszpárna része, amit büszkén mutogathatunk. Talán rongyszőnyeg. Ha kilukadt a lepedőnk közepe, valószínű csak a közepe vékonyodott el. A külső részek felhasználhatók, feltéphetők. Indiában például a papírból hosszú- hosszú, gyönyörű füzéreket készítenek. Abból a papírból, amit drágán megveszünk csomagolóanyagként és kidobunk. Barcelonában egy arab üzletben figyeltem meg, hogy a bőrdarabokból készült igényes, arany díszítésű ülőkék (puffok) újságpapírral voltak kitömve.

A széttört tányérokat, vázákat – ha még meg lehet ragasztani – át lehet festeni, színeit a lakás színeihez lehet alakítani. Ha már nem ragasztható, mozaikot lehet belőle készíteni, és ugyanígy a tükörtörmelékből is.

A régi-fazonú bőr ruhadarabokból applikált használati tárgyat készíthetünk. Mint tudjuk, a bőr nem bomlik szét a természetben, tehát különösen hasznos az újrahasznosítása. Kulcstartótól a táskáig, faliképtől a horgolt- vagy szőtt mellényig, kalapig mindenre használható.

Tizenöt éves művészi látásmód alakító tanfolyamaimon következetesen ezt a szemléletet képviselem.

Kedves háziasszony, édesanya, nagymama itt az ideje elkezdeni akár közös családi programként újjáalakítani a régi környezetet egy csipetnyi odafigyeléssel. Gyermekeik partnerek lesznek ebben.

W. Wieger Mariann Képző- és Iparművész

INTENZÍV DIVAT TANFOLYAM

Újra indul a TEX-TREND divat tanfolyam 2024. április végén.

A már megszokott feltételekkel, rugalmas időbeosztással, alkalmazkodva munkahelyhez, iskolához, sajátítható el a szakma három modulban. Elvégzése után, tanúsítványt állítunk ki, és elkészül egy komplett portfólió.
Ajánlott annak, aki fontolgatja ezt a pályát, de akár hobbi divattervezőknek is. Tartalmaz szín-és formatant, tervezési metodikákat, és aki elvégzi, akár megalkothatja saját arculat tervét is. Max 4-6 fővel indul. Kis létszám, így április 30-ig le kell foglalni a helyet.

Jelentkezni és bővebb tájékoztatást kérni ITT lehet!