Felépítő – Anatómia rajztanfolyam

Felépítő rajztanfolyam

Az alapozó után lehet részt venni rajta!

Ez a tanfolyam az emberi test arányaival foglalkozik. Anatómiai ismeretekből és az akadémikus rajz alapjaiból épül fel. Minden olyan beállítással alaposan foglalkozik, amely a felvételikre való felkészüléshez is szükséges. Az emberi test arányaival, mozgásával, forgásával, részleteivel és összefüggéseivel foglalkozik.


Az alábbi ismeretek sajátíthatók el:

A tanultak a tanulmány készítésére vonatkoznak, de alapot képeznek a későbbi egyéni alkotási folyamatokhoz.

  • A test felépítése, arányai
  • Elhelyezés a képsíkon
  • Kézrajz
  • Portré, mellkép, félalak
  • Testrészek kapcsolata
  • Kroki készítése

A kompozíció és a téma kapcsolatától, a különböző igényes megjelenítésig, a környezettel való együtt ábrázolásig.

A tanfolyam egy részről élő modell utáni rajzot tartalmaz, másrészt olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmet, amely sajnos még a felsőfokú intézményekben sem szokott gyakran elhangozni. Tartalmazza az alapokat és azok alkalmazását ebben a témakörben. A kompozíció és a téma kapcsolatától, a különböző igényes megjelenítésig, a környezettel való együtt ábrázolásig, teljes körűen megismertet az anyag az emberi test arányaival, mozgásával és elfordulásaival. A tanfolyam az alapozó rajztanfolyam-ra épül, ajánlatos azt elvégezni ahhoz, hogy a stúdióban eltöltött idő hasznosan teljen, és maximális eredménnyel végződhessen. Felszerelést hozni kell!

Felépítő tanfolyam

100.000
10 alkalom

Foglalkozás ideje:
 2,5 óra / alkalom
H 17:00-19:30 | P 17:00-19:30

Fél évig érvényes a befizetett díj!

+ 30.000.- modell költség

Jelentkezés

INTENZÍV DIVAT TANFOLYAM

Újra indul a TEX-TREND divat tanfolyam 2024. április végén.

A már megszokott feltételekkel, rugalmas időbeosztással, alkalmazkodva munkahelyhez, iskolához, sajátítható el a szakma három modulban. Elvégzése után, tanúsítványt állítunk ki, és elkészül egy komplett portfólió.
Ajánlott annak, aki fontolgatja ezt a pályát, de akár hobbi divattervezőknek is. Tartalmaz szín-és formatant, tervezési metodikákat, és aki elvégzi, akár megalkothatja saját arculat tervét is. Max 4-6 fővel indul. Kis létszám, így április 15-ig le kell foglalni a helyet.

Jelentkezni és bővebb tájékoztatást kérni ITT lehet!